a Méreg sztori
Pár jó történet, és a szeretetem üvegekbe zárva
Nem emlékszem az első közös élményemre a chilivel – valószínűleg azért, mert elég fiatalon kezdődött, és végig is kísért.
Nagypapám mindig mindenhez csípőset evett. Egy kis baranyai faluban laktak, és az egyik legélénkebb emlékem az, ahogy a hegyes erőspaprika – amit persze ők neveltek a kertjükben – csumáját áztatja a húsleveses tányérjába nagyon nagy precizitással.
Az általános iskolai nyári szüneteimet leginkább egyedül töltöttem otthon. Szüleim korán jártak dolgozni, sokszor maradtam otthon az előző esti maradékkal ebédre, de egy idő után meg akartam ezt fordítani, és én akartam őket várni meleg étellel. (Meg akkoriban pont egy „kövérebb korszakomat” éltem, szóval én sem bántam, ha „unlimited” kajázhattam.)
Mi is falun élünk, kertes házban, de nagyon sokáig csak sima kerti zöldségeket termeltünk, chili nem volt jelen. Viszont emlékszem, hogy ha étteremben jártunk, mindig igyekeztem valami csípőset enni. Arra is emlékszem, hogy általános iskola vége felé, amikor már önállóan is mehettem erre-arra, kéthetente moziban voltam, és a nachos mellé nem jöhetett más, csak salsa szósz és jalapeno – meg persze 1 liter üdítő, ami miatt nem tudtam végigülni a filmet.
Hetedikes osztálykiránduláson már én készítettem az egész csapatnak a vacsorát – az elég klassz volt.
2014 van, és gimis lettem. Osztálytársaim Baranya minden részéről érkeztek, így kicsit még jobban kiszélesedett a gasztronómiai látásom. Szendvicseket cserélgettünk, sokat jártunk együtt kajázni, tavasszal pedig elkezdődött a palántaszezon – ekkor már egymással is elkezdtünk palántát cserélni. Emlékeim szerint ebben az évben termeltem először chilit otthon.
„Termeltem” – erős kifejezés. Hazavittem, az ültetés és öntözés pedig szüleimre hárult, mint sok más feladat is, amit korábban magamra vállaltam.
Azon a tavaszon elkészítettem az első Basali Mérget – nem márkanévnek készült, a matricát Paintben szerkesztettem, és folyékony ragasztóval raktam az üvegre.
Igazából egy Erős Pista-koppintás volt: sok édespaprika, kevés chili – abból is olyan, ami éppen volt –, és botrányos mennyiségű só. Akkortájt erre nagyon büszke voltam: kellően csípős volt, mindenbe azt raktunk, és jó volt az is, hogy nem kellett többet boltit venni.
2018 – eddig stagnált a chili-projektem. Mindig volt otthon, mindig volt elrakva, de nem vittem semerre. Ebben az évben kezdtem el egy pécsi étteremben dolgozni, ahol a konyha iránti szeretetem tovább mélyült. Több időt töltöttem a szakácsokkal, mint kint a vendégekkel – ami amúgy a munkám lett volna.
Nagyon sokat tanultam: megtanultam, hogyan kell a kést fogni, egyre több családi összejövetelen én főztem az egész csapatra, és ezzel egy időben elkezdtem sütni is. Kevésbé hozott lázba, de éreztem, hogy ebben is van fantázia.
~2023 – a következő fontosabb állomás. Pontosan nem is tudom, mi volt az a pont, ahol átbillent bennem valami, de eldöntöttem, hogy szeretnék szélesebb körhöz is eljutni azzal, amit főzök.
Éttermet nyitni továbbra is úgy gondolom, hogy itthon – végtelen tőke és kilenc élet hiányában – nettó öngyilkosság, de miért ne lehetne mondjuk üvegezni azt, amit főzök?
Két szósszal indítottam: Csirkefogó és Haragos – valószínűleg itt voltam a csúcson, mert a két legjobban fogyó termékemmel kezdtem: két szósz, ami mindenhez is jó.
Belevágtam a kistermelői vállalkozásomba úgy, hogy abban az évben mindössze 30 tő paprikám volt – szanaszét az udvarban és a kertben.
Elindítottam a Facebook-oldalamat, kiraktam pár üveget egy szigetvári kocsmába – pillanatok alatt elfogyott. Ez nagyban köszönhető Korsch Erik barátomnak, aki akkoriban már elismert életmód-tanácsadó volt, és kérés nélkül, őszintén reklámozta a termékeimet.
Kitaláltam még pár terméket, elkezdtem pécsi kézműves piacokra járni, és nem tudtam mit kezdeni azzal a rengeteg elismeréssel, amit nagyon rövid idő alatt sikerült összegyűjtenem – konkrétan mindenkitől, aki nálam kóstolt vagy vásárolt. Ebben nagyon sokat segítettek a barátaim is, akik lehet, hogy csak tiszteletből, de rendszeres vásárlóim lettek.
Már az elején tudtam, hogy a termékeimmel üzenni is szeretnék valamit.
Szerettem volna, ha a vásárló, aki a kezébe veszi az üvegemet, nemcsak főzött chilit, hanem valami pluszt is kap mellé.
Minden termékem neve számomra egy-egy kedves emlékből született – kezdve a szőlőlekváromtól, amit a korábban említett nagypapám emlékére Cukmisnak neveztem, a Jószerencsén át, amit a keveset, de annál jelentőségteljesebb életet élt fekete cicámról neveztem el, egészen a Hacacáréig, ugyanis az Ajvárom az első macskám arcát viseli magán.
A jövőbeli termékeim is egytől egyig kedves történeteket és emlékeket fognak a címke alatt rejteni.
2025-öt egy teljesen új kertben kezdtem: öntözőberendezéssel, 700 tő növénnyel, amik jelenleg is szépen növögetnek és teremnek.
Ezt az évet abszolút a növekedésre szeretném összpontosítani: létrehozni egy állandó termékkészletet, és sokkal szélesebb réteghez is eljutni.
Nem győzöm elégszer megköszönni – úgyhogy a teljesség igénye nélkül:
Apu és Anyu, nagyszüleim, nagybátyáim és családjuk, Németh Gábor, Bata Norbi, Fekete Robi, Metcz Dávid, Varga Viktor, Korsch Erik – ketoteso, Blénessy Matyi, Lencsi és Albi, Kiss Gabesz, Piros Tomi, Hege, Dani, Havasi Gábor, Magdika és Béla, Medi + Levi és a 2033 csapata, a Pécsi Bagel csapata, Nyilas Nándi, családom, barátaim, kollégáim, valamint meglévő és jövendőbeli vásárlóim!
